Kosárlabda

Kosárlabda: minszki vereséggel kezdett a válogatott

""

A hét felkészülési mérkőzéséből hatot megnyerő nemzeti csapat az első negyedben remekül tartotta a lépést a világbajnoki negyedik házigazdákkal, főként Vajda Anna és a nemrég honosított Quigley Allie révén. A második játékrész elején két fehérorosz pontra nyolc magyar érkezett, csakhogy a gyors indításokra építő hazaiak négy perc alatt egy 13-2-es rohammal fordítottak. A félidőben 33-28 volt az állás.

Térfélcsere után a januárban kinevezett Stefak Svitek együttese kifogástalan büntetőzéssel ismét előnybe került (35-38), a túloldalon a fehéroroszok öt és fél percen át nem találtak a gyűrűbe. A 42-40-ről induló zárószakaszban – noha a magyar csapat továbbra is képtelen volt betalálni a hárompontos vonalon túlról – a házigazdák nem tudtak öt pontnál jobban elhúzni, három perccel a vége előtt 49-47 állt az eredményjelzőn. Ezután már csak egy hazai kosár született, így a Svitek-csapat vereséggel kezdte meg az Eb-selejtezőt.

A magyarok egy hét múlva Portugáliát fogadják Miskolcon, a csoportból az első két helyezett jut ki a jövő évi, franciaországi kontinenstornára. A csoport másik mérkőzésén: Ukrajna 92-38-ra nyert Portugália ellen.

KOSÁRLABDA EB-SELEJTEZŐ
A csoport, 1. forduló (az európai szövetség honlapja alapján):
Fehéroroszország-Magyarország 51-47 (13-12, 20-16, 9-12, 9-7)
A legjobb magyar dobók: Raksányi 10, Quigley 8, Vajda 8